Augusztus 20. az államalapítás ünnepe!
hogy is volt?
Államalapító Szent István ünnepe
Az ünnep történelmünk legrégibb hagyományokra visszatekintő alkalma, mivel gyökerei a 11. századra nyúlnak vissza. Szent László király augusztus 20-ra tette át a korábbi augusztus 15-re eső ünnepnapot., mert 1083-ban ekkor emeltette oltárra VII. Gergely pápa hozzájárulásával I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami a szentté avatással volt egyenértékű.
I. Lajos uralkodásától kezdve egyházi ünnepként élt tovább. Mária Terézia ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, 1771-ben Bécsbe, majd Budára hozatta a Szent Jobbot. A kiegyezést követően augusztus 20-a fokozatosan visszanyerte korábbi státusát, és 1945-ig a nemzeti ünnepek közé tartozott.
A kommunista rendszer számára vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, ezért az új kenyér ünnepének nevezték el, majd az új alkotmány napjaiként tartották számon. Az új, demokratikusan választott Országgyűlés 1991-ben hivatalos nemzeti és állami ünneppé nyilvánítja.
forrás: kéttorony.hu
Na de ez csak egy kis töredék.
A következő napokban megnézzük az érem másik oldalát is...
Március 15-én megemlékezést tartunk a 48-as forradalom évfordulója alkalmából.
De nézzük csak meg, hogy mit is jelent ez az esemény nekünk magyaroknak!
Hogy is történt...
1848. március 15-én Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Irinyi József, a „márciusi ifjak”, a Pilvax kávéházban jöttek össze. Megvitatták, hogy nem tűrhető tovább az osztrák kizsákmányolás, elég volt a bécsi udvar parancsaiból! Megfogalmazták a nép kívánságait és a híres tizenkét pontot.
Petőfiék a Pilvax kávéházból indultak a Landerer-nyomdába, hogy kinyomtassák a 12 pontot, és szétosszák a nép között. Esett az eső, mégis egyre több ember csatlakozott hozzájuk. A Nemzeti Múzeumnál már tízezren hallgatták a Nemzeti dalt – a polgárok, iparoslegények, a vásárra összegyűlt parasztok. Majd együtt átmentek Budára, hogy a helytartótanáccsal is elfogadtassák a 12 pontot. Akkor már húszezren voltak. A megrémült urak nem mertek ellenállni. Győzött a forradalom.A lelkes tömeg tovább hömpölygött, hogy Táncsics Mihályt kiszabadítsa. A bécsi urak csak kényszerből és csak színleg nyugodtak bele a magyar forradalom győzelmébe. Fellázították a szerbeket, horvátokat, és hatalmas osztrák sereget indítottak a magyar forradalom ellen. De a nép az alig kivívott szabadság védelmére kelt. Kossuth szavára tízezrek gyülekeztek a forradalom zászlai alá. A huszárok és honvédek a magyar nép szabadságáért harcoltak. A nemzetiszín lobogó buzdította bátorságra a harcolókat. Ezért lobogtatunk mi is nemzetiszín zászlót ezen az ünnepen. Helytállásuk emlékére hordunk nemzetiszín kokárdát is.
(Forrás: operencia.com)
Petőfi naplójából
Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az úton Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz s ott várjanak meg együtt engemet. A kávéházban még csak néhány fiatalember volt, kik nagy búsan politizáltak. Bulyovszki Gyulát, ki közöttük volt, meghíttam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg vissza nem jövünk.
Hazamenvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszki és Jókai proklamációt16 szerkesztettek. Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, anélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna.
– Jó jel! – kiáltánk föl egyhangúlag.
Amint a proklamáció elkészült, s indulófélben voltunk, azt kérdem, micsoda nap van ma?
– Szerda – felelt egyik.
– Szerencsés nap – mondám –, szerdán házasodtam meg!
Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proklamációt olvasta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el; mindkettő riadó tetszéssel fogadtatott.
(A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-kén akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.)
A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.
Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proklamációt és én elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a szemináriumba17 a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. A szeminárium csarnokában elénk állott egy professzor, és ezt mondta nagy pátosszal:
– Urak, a törvény nevében…
Többi szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása s a tisztelt tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródott. A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. Közülök Vidács emelt szót, elmondta, hogy professzoraik a tartandó lakomábani részvevést eltiltották kicsapási büntetés mellett. Kacaj és bosszankodó kifakadások a hallgatóságban. De a lakoma már
csak mellékes dolog volt. Jókai ismét fölolvasta a proklamációt s a tizenkét pontot s énvelem elszavaltatták a nemzeti dalt. Mindkettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövő „esküszünk”-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.
– Most menjünk egy cenzorhoz18, és vele írassuk alá a proklamációt és a nemzeti dalt! – kiáltott valaki.
– Cenzorhoz nem megyünk – feleltem –; nem ismerünk többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába!
Mindnyájan beleegyeztek és követtek.
Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidácsot és engem neveztek kiküldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ezalatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gábor, Degré, Vasvári, Jókai stb. Délfelé elkészültek a nyomtatványok s ezrenként osztattak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére s a sokaság eloszlott.
A szakadó eső dacára mintegy 10 000 ember gyűlt a múzeum elé, honnan a közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt a néppel, először. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláírta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek!… Egyszerre az a hír szárnyal, hogy katonaság jön… körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen egy ijedt arcot sem láttam… minden ajkon e kiáltás: fegyvert! Fegyvert!
Ezen, különben alaptalan hír, oly fölindulást okozott, hogy Nyári Pál és Klauzál tovább beszéltek egy óránál, anélkül, hogy beszédeikből egy-egy töredék mondatnál többet hallottunk volna.
– Budára, Budára!… a helytartó tanácshoz!… nyittassuk meg Stancsics börtönét!… Budára!…
Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány neveztetett ki, Budára menendő s a helytartó tanácsot fölszólítandó, hogy a cenzúrát rögtön eltörölje, Stancsicsot szabadon bocsássa, s a katonaságnak rendeletet adjon, miszerint ügyeinkbe semmi szín alatt be ne
avatkozzék. A választmány tagjai: Egresi Sámuel, Gyurkovics Máté, Irányi Dániel, Irinyi József, Kacskovics Lajos, Klauzál Gábor, Molnár György, Nyári Pál, Petőfi Sándor, Rottenbiller Leopold, Staffenberger István, Tót Gáspár, Vasvári Pál.
A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz, és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a
töméntelen sokaság Pestre.
Ez volt március 15-ke. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.
Újdonság Somogyszil életéből:
Egy érdekes eset 2008-ból
És egy másik... 2014. 03. 06.